TUDATOSAN. SZABADON. ÖRÖMMEL.

IRÁNY – Vezetői stabilitás

Vezetőként sokszor nem az a nehéz, hogy dönteni kell, hanem az, hogy nincs kivel megbeszélni.

Több mint 20 év felnőttképzési és vezetőfejlesztési tapasztalattal azokat az 50+ női vezetőket támogatom, akik már bizonyítottak — másokért, a szervezetükért, a csapatukért —, és most végre önmagukra is figyelni szeretnének.

Mert a vezetés nemcsak irányítás, hanem figyelem is — befelé és kifelé egyaránt.


VEZETŐKNEK

Az IRÁNY módszer azoknak a vezetőknek szól, akik már sokat elértek, és most másfajta egyensúlyt keresnek.

EGY MEGTARTÓ TÉR DÖNTÉSEK KÖZÖTT

Támogatlak, ha

EZ A TÉR A MEGÉRKEZÉSRŐL SZÓL

Mert 50 felett nem lezárul valami – ez az időszak kezdete a legjobb fejezetednek.

Itt már nem bizonyítani kell, hanem megtartani azt, ami fontos.
Ehhez adok teret, ritmust és biztonságot.

VEZETŐKNEK

Mi az IRÁNY vezetői szemmel?

Coach szemüvegemmel nézve a vezetői működés kulcsa a belső stabilitás.

Ez teremti meg a külső hatékonyságot – a vezető akkor tud jól irányítani, ha önmagában is rend van.

Az IRÁNY egy strukturált, mérhető, mégis emberközpontú fejlesztési módszer,
amely az önreflexió, a tudatosság és a cselekvés hármasára épül.A folyamat abban támogat, hogy a vezető újra rendszerszinten lássa önmagát és a működését:

  • Tisztábban döntsön
  • Tudatosabban vezessen
  • És közben ne veszítse el a belső egyensúlyát

Mert a vezetésben is ugyanaz számít, mint az életben: hogy kapcsolódni tudjunk. Önmagunkhoz, a döntéseinkhez, a másik emberhez.

Ez nem klasszikus coaching, hanem integrált fejlesztési folyamat: andragógiai tudás, vezetőfejlesztési szemlélet, coaching és mérhető eredmények egy rendszerben.

HOGYAN TUDLAK TÁMOGATNI?

Az IRÁNY módszer – vezetői nyelvre fordítva

Az IRÁNY ezt a természetes folyamatot támogatja: érzelmi biztonságot, relevanciát, aktív részvételt és visszacsatolást épít a fejlesztésbe.Így a vezetői fejlődés nemcsak tudatos, hanem biológiailag is tartós –nem fellángolás, hanem új működésmód

TÁMOGATLAK

Fejlesztési témák, ahol támogatást nyújtok

KÍSÉRLEK

Mert ők azok, akik már elértek valamit —  de most újra definiálni szeretnék, kik is ők vezetőként és emberként.

Stabil, megbízható, hosszú pályafutással rendelkező nők, akik a szervezet tartóoszlopai — és épp ezért szeretnének tudatosabban jelen lenni a saját életükben is.

Nem újrakezdeni, hanem új irányba fejlődni szeretnének.

A tapasztalatuk, érettségük és felelősségük mellé most már belső stabilitást és mentális egyensúlyt is akarnak.

Az IRÁNY ebben támogat: nem „átalakít”, hanem megerősít, fókuszál és újra középpontba hoz. Segít, hogy a vezető a saját tapasztalatára építve, tisztán, energikusan és hosszú távon fenntartható módon működjön — úgy, hogy közben önmagát se veszítse szem elől.

ANITA

Amikor Anita (60), intézményvezető, először megkeresett, kimerültnek és kedvetlennek érezte magát. A napi feladatok mellett már nem maradt energiája önmagára. Tudta, hogy „valami nem jó így”, de nem látta, hol tudna változtatni.

A közös folyamat során lépésről lépésre dolgoztunk azon, hogy újra kapcsolatba kerüljön a saját igényeivel és erőforrásaival. Megtanulta felismerni a jelzéseit, és beépítette a pihenést, regenerálódást a mindennapjaiba.

A második hónap végére megjelent a lendület, derű és önbizalom.
Ahogy ő fogalmazta:

A fél éves utánkövetésen is stabil jóllétet és tudatos egyensúlyt mutatott.
Azóta is figyel magára, megtartotta a lendületét és az örömét.

Eredmény: növekvő reziliencia, belső stabilitás, tartós motiváció.

A STRUKTÚRA KÖZÖS – A TARTALOM SZEMÉLYES

Hogyan dolgozunk együtt?

1) Célkitűzés és helyzetfeltárás

Feltérképezzük a vezetői helyzetet, kihívásokat és erőforrásokat.


2) Fejlesztési folyamat

A folyamat strukturált, de rugalmas: minden lépés a konkrét célhoz kapcsolódik.
A haladás mérhető, a visszajelzések tudatosan épülnek be a munkába.


3) Eredmény

Új működési minták, megerősödött vezetői önbizalom és fenntartható teljesítmény.



  • Az ingyenes konzultáció telefonon történik, időtartama 30 perc

HÍRLEVÉL + AJÁNDÉK

INGYENES E-BOOK VEZETŐKNEK

IRÁNY – Az 50+ vezetők 5 leggyakoribb elakadása
A tudatos, stabil és önazonos vezetői működés kulcslépései.

50 felett már nem a tempó a kérdés — hanem a működésed minősége.
Ez az e-book öt olyan, láthatatlan vezetői elakadást mutat be, amely szinte minden tapasztalt női vezető életében megjelenik, és megmutatja, hogyan térhetsz vissza a fókuszhoz, a belső tartáshoz és a fenntartható teljesítményhez.

Neked való, ha szeretnél:

Tartalom:

Töltsd le ingyen az e-bookot,
és induljon el a tudatosabb, stabilabb vezetői működésed.

DOLGOZZUNK EGYÜTT

IRÁNY – Vezetői stabilizáció program: Stabilitás és tisztább döntések tartós terhelés alatt

Mi ez a program?

 A vezetői stabilitás fejleszthető működési képesség. A program abból indul ki, hogy nagy terhelésű helyzetekben a vezetői jelenlét minőségét nemcsak a szakmai tudás és a vezetői készségek, hanem a terhelés alatti belső állapot is meghatározza.

A 4 órás vezetőfejlesztő program a vezetőknek gyakorlati eszközöket ad, hogy tartós terhelés alatt stabilabbak, tudatosabbak legyenek, és a stresszkészenléti állapot megszüntetésével tisztább döntéseket hozhassanak.

Ez a gyakorlatban azt jelenti:

  • a vezetők hamarabb észlelik, amikor a működésük romlani kezd
  • képesek megszakítani a túlterhelési spirált
  • vissza tudnak térni egy szabályozottabb, döntésképes állapotba.

A program azt biztosítja, hogy a vezető a terhelés alatt is működőképes maradjon. Ez szervezeti szinten kevesebb hibás döntést, kiszámíthatóbb működést és nagyobb vezetői megtartást jelent.

Miért releváns vezetők számára?

Tartós terhelés mellett a vezetői működés fokozatosan beszűkülhet:

  • a döntések gyorsabbá és reaktívabbá válnak,
  • a gondolkodás túlhangosodik,
  • az idegrendszer túlélő-üzemmódba kapcsol.

Ez a program abban támogatja a résztvevőket, hogy időben felismerjék ezeket a folyamatokat, és működés közben is képesek legyenek stabilizálni saját idegrendszeri állapotukat a döntési tisztaság megőrzése érdekében.

Kiknek ajánlott?

Olyan vezetőknek,
– akik tartós terhelés alatt dolgoznak,
– akiknek döntési felelősségük van emberekért és rendszerekért,
– és akik nem gyors eszközöket, hanem működési tisztánlátást keresnek.

Az alábbi linken megtalálható a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházban kórházban megvalósított program esettanulmánya, amelyet 45 egészségügyi vezetőnek, főnővérnek műtővezetőnek, ápolási vezetőnek és helyetteseinek tartottam.

A program célja a terhelés alatti vezetői működés stabilizálása volt.

Az 5 hetes utómérésből az derült ki, hogy a résztvevők:

–       82,1% használta a programban tanult stabilizációs eszközök valamelyikét

–       78,5% szerint az eszközök segítettek visszanyerni belső stabilitásukat terhelési helyzetben

–       85,8% gyorsabban felismeri saját túlterhelési állapotát

Ha érdekelnek a részletek, kattins:

Esettanulmány-teljes

Esettanulmány-kivonat